Július 10-én hajnalban már mindketten ébren forgolódtunk. Tudtuk, most vagy elindulunk, vagy ismerve magunkat, jól elalszunk. A csomagokat már este bepakoltuk a kocsiba, minden készen volt, csak be kellett ülni, és hajrá.
Zoli gondosan, már hónapokkal ezelőtt letervezte az utat méterről méterre, kiírta az összes lehetséges gázkutat. Hol, milyen matricát kell venni, mennyit kell fizetni. Milyen madár ül majd a fán. És természetesen a szállást is lefoglalta. De volt nálunk sátor is a biztonság kedvéért. Megismerkedett egy kint élő magyar nővel, akitől sok hasznos tanácsot kapott. Szóval, nem bízott semmit a véletlenre.
Hajnali 4.20-kor indultunk. Amint lett egy kis világosság, elkezdtem olvasni a kompakt útiszótárt a legfontosabb szavakkal és kifejezésekkel. Nagyon szuper, két óra alatt végeztem vele. Csücskök behajtogatva, kifejezések becsillagozva.
Ekkor eszembe jutott az a bizonyos boríték. Rákérdeztem. Zoli mondta, hogy most már elmondja, miért is megyünk éppen Volterrába.
Tudta jól, mennyire szeretem Andrea Bocelli hangját, ami számomra zene nélkül is zene. Talán még télen mutattam a családnak egy felvételt: http://www.youtube.com/watch?v=prtEy37aScA. Ez adta Zolinak az ötletet, ehhez kellett a hónapokon át tartó okoskodás, szervezkedés, sakkozás, plusz munka. És már megint sírok.
Hogy pontosan mi is ez? Elmesélem. Andrea Bocelli a Volterrához közeli Laiaticoban (Lájátikó) született. Ítt épült fel a csend színháza, a Teatro del Silenzio (teátro del szilenció) a dombok között. A fenti felvételen is ez látható, csak a díszlet változik évről évre. Minden évben egyszer tartanak itt egy nagy Bocelli koncertet, ahol felhívják a figyelmet az Andrea Bocelli Alapítvány tevékenységére. Ennek ő az elnöke, kapott már humanitárius díjat is. Ennek az éves koncernek van egy főpróbája, ami idén július 12-re esett. Hát, ez volt utunk fő célja. A torta habján a cukorgyöngy.
Még csak egy hónap telt el, de olyan távolinak tűnik.
Szóval, már tudtam mit rejt a titokzatos boríték, és megint elkeztem sírni. Kb. fél óra múlva hagytam abba, mire Zoli megjegyezte, még jó, hogy most ide adta, mert ha koncert előtt árulja el, akkor lőttek a koncernek.
7.15-kor értük el Szlovénia határát. Vettünk egy egyhetes matricát, és folytattuk az utat Mariboron át Ljubljana felé egészen Triesztig. Szlovénia az autópályáról nézve gyönyörű, az autópályára egyetlen rossz szavunk se lehet. Nagyon rendben volt, sok fényképet készítettem az új masinámmal.
10.30-kor értünk Triesztbe. Meg kellett szokni az olasz vezetési, táblázási, közlekedési stílust. Hamar bele lehet rázódni, de addig is érik az embert meglepetések. :)
Firenzéig a táj az autópályán unalmas volt. Firenzétől azonban kezdődtek azok a tipikus toszkánai dombok az olasz ciprusokkal, amiket újságokban vagy filmeken láthatunk. Igaz, innentől kezdve már a táblákat is nagyon kellett figyelni, ugyanis lejöttünk az autópályáról.
Ha Firenzétől haladsz dél felé, ott van Siena. Addig nem kellett elmenni. A vidék nyugati részén, a tengerparton van Pisa, Livorno és Cecina (Csecsíná) északról dél felé haladva. Ha összekötöd a térképen Cecinat és Sienat, akkor a vonal közepe táján, de egy kicsit északabbra megtalálod Volterrát. Hát, ide érkeztünk meg a kb. 10 órás út után.
Folyt. köv.
A lehető legjobbakat!
Kata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése