Tisza-tó

Augusztus végére még tudott Zoli pár nap szabit beszorítani, így elmentünk két napra a Tisza-tóhoz. A poroszlói kempingben vertük fel sátrainkat. A szabad strand ott volt a kemping melletti gát túloldalán. Nem nagy, de legalább nem volt zsúfolt szezon végén. Megmártóztunk, aztán a hajókikötőbe mentünk. Lehetett bérelni motoros csónakot, de kértünk hozzá túravezetőt is. És milyen jól tettük! Az egyórás túra végén mesélte kísérőnk, hogy aki egyedül vág neki a Poroszlói-medencének, az vagy nem merészkedik a parttól messzire, vagy eltéved, és telefonon segítenek neki kijutni. Szerintem mi is eltévedtünk volna. Nem gondoltam, hogy ilyen zegzugos vízi világba csöppenünk! 

A sás, nád, nemtudommicsoda mellett tavirózsák lebegnek, a víz felszínét pedig majdnem teljesen elborítja az egész Európában védett sulyom. Mivel védett, a hajóutat úgy teszik járhatóvá, hogy a növényt a felszín alatt kb. 50 cm-rel elvágják. Így nem irtják ki, de nem is képez akadályt. A sulyom kb. 2 méter hosszú szárat tud növeszteni, ebből lehet következtetni a víz mélységére az adott helyen. Ősszel elpusztul, leül és elkorhad a víz alján ezzel is gyarapítva a víz iszaprétegét. A sulyom mellett milliószám zöldell még a rucaöröm. 

Ezen a részen találkozik az Eger-patak és a Kis-Tisza, és valamikor volt itt gyümölcsös. A tó szigetein élnek rókák és vaddisznók is. A hajóút alatt mi "csak" madarakat láttunk közelről: hattyúkat, amik megtámadják a csónakot, ha túl közel merészkedik a fiókákhoz; szépséges búbos vöcsököt; vízen futó szárcsákat; sirályokat; kormoránokat; bólogató fattyúszerkőt; vízicsirkéket; szürke gémet, ami - mint egy díszlet - állt mozdulatlanul; és természetesen tőkés récét. És biztosan kihagyok valamit a felsorolásból. 

Az itt élő halakat a helyi Ökocentrumban néztük meg másnap. Az Ökocentrum egész napos elfoglaltságot nyújt és nem szabad kihagyni! 

Bepillantottunk a Tisza-tó Poroszlói-medencéjébe, megismertük a morzsának a töredékét.

A kempingben vacsora után még kártyáztunk, sötétedéskor pedig - szúnyogirtás után - nyugovóra tértünk. Lehet, hogy éjszakai kovácsműhely van a közelben, mert nagyon rosszul aludtam a zajoktól. 

Másnap reggel feltettem a kérdést szeretteimnek: "Létezik ilyen mondás vagy csak álmodtam? Nem ismered azt a szabályt, hogy debrecenit Debrecenben ne üss pofán?" Röhögéssel indult a nap. :)

Mivel a neten Zoli még csak hasonlót sem talált, leszögeztük, hogy rímekkel álmodtam. 

Azért megkérdezem a bátyámat, ő debreceni.

A lehető legjobbakat! 

 Kata

Pontot teszek a végére 7. - Pisa

Olaszországi utunk során összesen 2559 km-t tettünk meg, aminek utolsó nagyobb állomása Pisa (tölcsértorkolat) volt. Nem volt pisai térképünk, nem tudtuk merre az arra. Legyünk ösztönösek! Első lejárat az útról: "Ne! Ez olyan külváros-féle". A második a repülőtér felé vezetett. A harmadik az utolsó lehetőség volt. Aztán csak mentünk, amerre vitt az út, az utcák meg egyre szűkebbek lettek. Leparkoltunk. "Most merre?" "Menjünk a turisták után. :)" Rövid séta után egy térre értünk. A térre! A Csodák mezejére - Campo dei Miracoli. 

Ott volt előttünk a szép zöld gyep közepén a székesegyház - Duomo Santa Maria Assunta. Ettől balra áll a keresztelőkápolna. Bejárataik egymásra néznek. 

A székesegyház mögött húzódik hosszan a temető téglalap alapú fedett kerengője, aminek a közepén nyitott díszkert zöldell. Ez a Camposanto, a szent mező. Nem a díszkert a temető, hanem a körüljáró, amin a látogatók járnak. És nem voltunk kevesen! 

Nagyon meleg volt. Az emberek, ahogy az árnyék járta körül az épületeket, úgy mentek ők is vele együtt. A fűben heverésztek. Legjobb volt benn hűsölni valamelyik épületben. Nekem legjobban a keresztelőkápolna tetszett, Zolinak a Camposanto. Aki idelátogat ne sajnáljon belépőre kiadni, bár nem olcsó. Olyan jegyet vettünk, amivel bemehettünk a fentieken kívül még két múzeumba. 

A harangtoronyba - campanile - nem vettünk külön jegyet. Magas volt, tériszony, sok lépcső, és csak meghatározott időpontban indult vezetés. De jól megnéztük! Tényleg nagyon ferde, amit a harangház ellenirányú építésével próbáltak "kiegyenesíteni". Nagyon jó képeket készítettünk! 

 

Pisaról először a ferde torony jut eszünkbe, ami tényleg fantasztikus, hogy még áll. De számomra sokkal érdekesebbek a körülötte lévő épületek. Egészen más volt ezt az egészet élőben látni, ami nem mondható el mindenről. A város más részein is van még látnivaló, de ehhez egy nap nem elég. 

Ahogy Toszkána megismeréséhez sem elég öt nap, és belőle sem elég öt nap. Belekóstoltunk és igencsak ízlett. 

Sok kirándulás van már mögöttem, ami által új dolgokat ismertem meg, gazdagodtam, elraktároztam. Van hely, ahova visszavágyódom, és némelyik csak erőpróba volt. Persze mindegyik formálja az embert.

És volt ez az út, ami nekem ennél sokkal-sokkal többet jelent!

Mondtam a családnak, hogy elkövetkező születésnapjaimra csak egy tábla csokit kérek. Na jó! Levendulásat!

Ja! .

A lehető legjobbakat! 

Kata

Pontot teszek a végére 6. - Cecina

Július 13., szombat. 9.30-kor keltünk, és tanakodtunk, aznap mit csináljunk. Volterrát már ismertük. Elővettük a térképet. Nem kellett sokat gondolkodni: látni akartuk a tengert, tehát: irány Cecina! Már jól kiigazodtunk a táblákon, megszoktuk az ottani közlekedést, ami igen lendületes. Amiért itthon már dudálnak, öklöt ráznak, beszólnak, mutogatnak, azt ott lazábban kezelik. Egyiket sem tapasztaltuk. Felvettük a ritmust, és azt kellett látnunk, hogy ez nagyon rendben van. 

Dél körül indultunk Cecinaba, a tengerparti nagyvárosba. Az ember idegen helyen legjobban teszi, ha ösztönös. Ez tényleg segít! Leparkoltunk. Ez is egyszerű - most már. Ha fehér a vonal, akkor nem fizetős. Kivéve, ha van más tábla. Ha sárga, kék, akkor fizess! De ezt sem kezelik őrült szigorúsággal. Nem áll kint őr, nem jön oda hozzád senki. Nincs az az idegeskedés, mint pl. Kecskemét belvárosában. 

Megnéztük a térképet, ami szerint a tengerpart még kb. 4 km-re volt a parkolótól, így tovább indultunk a város tengerparti része felé. Ez Cecina Mare. A szállodák, apartmanok, lakóházak környékén lehetetlen megállni, de van egy nagy ingyenes parkoló sorompóval a tengerpart közelében. Lesétáltunk egy árnyékos kikötői úton a tengerhez. A sövény leanderekből van. Gyönyörűek, mindenhol vannak. Vadon, a hidak lábánál, az út mentén, a kertekben.

Leértünk a végeláthatatlan partra, a Földközi-tenger beltengeréhez a Ligur-tengerhez. (De az is lehet, hogy ez már a Tirrén-tenger.) Mit mondhat erre a látványra a szántókhoz szokott egyszerű ember? Nem tudsz betelni vele! A víz kellemes, és annyi érdekes kavics! Nem lehetett ott hagyni őket! 

Befejező rész következik.

A lehető legjobbakat! 

Kata

Pontot teszek a végére 5. - La Sterza, Laiatico

Július 12., péntek. 9.20-kor ébredtem, de kellett még egy óra, hogy magamhoz térjek. A délelőttöt sétával és pihenéssel töltöttük. Tartalékoltuk az erőnket az esti koncertre. A jegyet Zoli már régen megvette, de el kellett mennünk érte a közeli La Sterza városába, ami Laiatico mellett van, kb. 20 km-re Volterrától. Du. 4-től lehetett átvenni a jegyeket. Nagyon meleg volt. Kellemesebb az idő fenn a hegyen. Így a tervezett sétát lefújtuk, visszamentünk pihenni, de előtte elmentünk felderíteni a koncert helyszínét. 

Korábban említettem, hogy a Teatro del Silenzio a dombok közé épült. Nincs oda vezető kiépített út. Szántón keresztül lehet megközelíteni, földúton, ahol a traktorok is járnak. 

Éppen akkor kaszálták a terepet! Hogy lesz itt este koncert? 

De lett! Este fél 8-kor indultunk a szállodából, a koncert 9-kor kezdődött. Addigra minden rendben volt. Mindenhol szervezettség. Az utakat biztosították, egyértelműen jelezték a lehajtásokat. A "parkolóig" vezető földút csak úgy porzott a sok autótól, pedig nem száguldozott senki. A parkolást is irányították, szalagokkal jelölték ki a "szektorokat" az autóknak. Hely volt bőven. 

Megkerestük a helyünket. Bár a 20. sor környékén voltuk, a színpadon állókat a hatalmas kivetítőkön jobban láttuk. Bocelli kinézete, hangja élőben éppen olyan, mint jó felvételeken. Szívesen hallgattam volna őt többet. A számunkra ismeretlen előadóknak viszont nagyon nagy sikere volt a többségében olasz közönség körében.

A koncert hajnali fél 2 körül ért véget. Kettő körül értünk vissza a lenti parkolóba, ahonnan már csak meg kellett mászni a lépcsősort a szállodáig. Az ember kétszer is meggondolja, nem hagyott-e valamit az autóban. :)

Folyt. köv.

A lehető legjobbakat! 

Kata

Pontot teszek a végére 4. - Volterra

Két éve - születésnapomra - kaptam egy művészeti kalauzt, ami alapkönyv Toszkána megismeréséhez. Aki ide jön, kötelező megvennie. Most jött el a könyv ideje! 

Volterra lett pihenésünk és kirándulásaink alfája és omegája. Ideális kiindulási pont volt kirándulásokhoz, szállodánk pedig ideális pihenőhely. Az Albergo (hotel) Nazionale  a műemlékváros központjában van. Fürdőszobánk ablakából a főtér harangját láttuk, hallottuk. Jó kis időjelző! Itthon is, ha reggel megszólal a templom harangja, tudjuk, hogy 6 óra, lassan kelni kell. Ez is megnyugtató állandóság.

Volterra 550 m magasan fekvő műemlékváros, amit nem a turisták hada lep el, mint a tengerpartokat, hanem az itt élők és dolgozók népesítik be. Valamikor városfal vette körül, amiből ma már csak kevés maradt, de a  a két városkapu ma is áll. A városkapun belül a szűk utcácskák és sikátorok lakóházak, üzletek, templomok, kávézók, pékségek, műhelyek, cukrászdák között vezettek minket. 

Az ablakok alatt szinte mindenhol csigás szárítókötélen ruhák lógtak. Ahol ritkán járnak, ott még ki se centrifugázzák, csepeg le az utcára a víz. Az ablakokban macskák figyeltek, és egy ablakból gitárjáték is kihallatszott. Az ablakokat pici előtetők védik az esőtől. A naptól nem kell, mert a házak nagyon közel vannak egymáshoz, árnyékot vetnek egymásra. Legtöbb helyen spaletta van. 

254 lépcső

Mikor haza jöttünk, lehoztuk a padlásról házunk eredeti spalettáit. Tíz évvel ezelőtt nagyon ódivatúnak tartottuk. Változunk. A szállodánk ablakán is volt, és ráébredtünk, milyen jó kis találmány. Nem biztos, hogy mindenből kell az új, hogy jobb az új, vagy többet ad. A régi báját, megbízhatóságát, hangulatát nem mindig lehet pótolni.

Nagyon szerettünk itt lenni. Két nap kellett a megismeréséhez. A szálloda közelében volt egy mélygarázs, de gázos autónkkal nem parkolhattunk itt, csak a városfalon kívüli szabad parkolóban. Itt letettük az autót, majd 254 lépcsőn szépen felbaktattunk az óvárosba. Nem lehet eltévedni, olyan egyszerű. Aztán minél többet ismertem meg, annál inkább szorultam Zoli tájékozódó képességére. Vicces volt! 
Nem részletezem a látnivalókat, de megemlítem, hogy egy téren, inkább terecskén belül ott a keresztelő kápolna, a templom, és a temetkezési szertartások helye. És itt tartanak ócskapiacot, ahol a lópatkótól kezdve a hatalmas kapukulcsokig minden van. És közvetlenül itt van a mentők helye, bár rejtély, hogyan tudnak a szűk utcán ide felkanyarogni. Amikor ott sétáltunk, épp nem volt eset, hát kint ültek és gitároztak. 
Nem hagyhatom ki a felsorolásból a régi színház, a Teatro Romano romjait, és a Rocca Nuovat, a régi erődöt, ami börtön. 
Sok kis üzlet van, ahol az etruszk örökségre emlékeztető emléktárgyakat készítik és/vagy árulják. Ezek pici, kb. 4x4-es helyiségek. Nyitott ajtón és ablakon beláttunk egy alabástromfaragó műhelyébe is. A turizmus mellett ez az egyik jelentős bevételi forrás az itt élők számára. A szállodánk mellett volt egy hatalmas üzlet, ahol mi is vásároltunk ezekből a szépségekből. 
A főteret sem hagyhatom ki. Ez a Piazza dei Priori. Ez a közélet központja. A városháza földszintje mindig nyitva, megvilágítva. Itt a régi városatyák, parancsnokok címereit láthattuk. Itt van a rendőrség, bár nagyon észrevétlenül a pénzváltó mellett két étterem szomszédságában. 
Az éttermek általában este fél hétkor nyitnak, ekkor kezdődik az élet az utcácskákon. A kicsiktől az idősekig mindenki kint van. Beszélgetnek, üldögélnek, kutyát sétáltatnak. A kutyákat az üzletekbe is be lehet vinni. Vagy éppen csak a város alatt elterülő tájban gyönyörködnek, ahogy mi is. Este tíz körül kezdenek haza szállingózni az emberek. A völgy már nem látszik, csak az, ahogy a völgy felől a köd szép lassan ellepi a város megvilágított tornyait. Ha akarom, félelmetesnek látom. Még jó, hogy a szállodánk csak pár lépésre volt. Nem kellett altatni minket.
Érkezésünk után másnap reggel 7-kor keltünk. A spalettát kinyitva borongós szürkeség köszöntött. Készülődtünk. 20 perc múlva a nyitott ablakon át percről percre látszott, ahogy a nap felkel és mindent megvilágít. Hirtelen meleg, világos nyár lett. Viszont kint a völgyből semmi nem látszott, a felhők mindent takartak. Sétáltunk, és olyan jelenség tárult elénk, ami nálunk nem tapasztalható. 8.20 körül járt, amikor a völgy kitisztult, és szinte fogni lehetett, ahogy körülöttünk a fákat elborítja a völgyből felszálló pára. Percekre minden olyan lett, mint ősszel, mikor minden ködbe borul.
A kis csodával ezerrel fényképeztem. Kiruccanásunk végére kb. 800 fényképpel és pár videóval tértünk haza.
Folyt. köv.

A lehető legjobbakat! 

Kata

Pontot teszek a végére 3.

 Július 10-én hajnalban már mindketten ébren forgolódtunk. Tudtuk, most vagy elindulunk, vagy ismerve magunkat, jól elalszunk. A csomagokat már este bepakoltuk a kocsiba, minden készen volt, csak be kellett ülni, és hajrá. 

Zoli gondosan, már hónapokkal ezelőtt letervezte az utat méterről méterre, kiírta az összes lehetséges gázkutat. Hol, milyen matricát kell venni, mennyit kell fizetni. Milyen madár ül majd a fán. És természetesen a szállást is lefoglalta. De volt nálunk sátor is a biztonság kedvéért. Megismerkedett egy kint élő magyar nővel, akitől sok hasznos tanácsot kapott. Szóval, nem bízott semmit a véletlenre.

Hajnali 4.20-kor indultunk. Amint lett egy kis világosság, elkezdtem olvasni a kompakt útiszótárt a legfontosabb szavakkal és kifejezésekkel. Nagyon szuper, két óra alatt végeztem vele. Csücskök behajtogatva, kifejezések becsillagozva.

Ekkor eszembe jutott az a bizonyos boríték. Rákérdeztem. Zoli mondta, hogy most már elmondja, miért is megyünk éppen Volterrába. 

Tudta jól, mennyire szeretem Andrea Bocelli hangját, ami számomra zene nélkül is zene. Talán még télen mutattam a családnak egy felvételt: http://www.youtube.com/watch?v=prtEy37aScA. Ez adta Zolinak az ötletet, ehhez kellett a hónapokon át tartó okoskodás, szervezkedés, sakkozás, plusz munka. És már megint sírok.

Hogy pontosan mi is ez? Elmesélem. Andrea Bocelli a Volterrához közeli Laiaticoban (Lájátikó) született. Ítt épült fel a csend színháza, a Teatro del Silenzio (teátro del szilenció) a dombok között. A fenti felvételen is ez látható, csak a díszlet változik évről évre. Minden évben egyszer tartanak itt egy nagy Bocelli koncertet, ahol felhívják a figyelmet az Andrea Bocelli Alapítvány tevékenységére. Ennek ő az elnöke, kapott már humanitárius díjat is. Ennek az éves koncernek van egy főpróbája, ami idén július 12-re esett.  Hát, ez volt utunk fő célja. A torta habján a cukorgyöngy. 

Még csak egy hónap telt el, de olyan távolinak tűnik.

Szóval, már tudtam mit rejt a titokzatos boríték, és megint elkeztem sírni. Kb. fél óra múlva hagytam abba, mire Zoli megjegyezte, még jó, hogy most ide adta, mert ha koncert előtt árulja el, akkor lőttek a koncernek.

7.15-kor értük el Szlovénia határát. Vettünk egy egyhetes matricát, és folytattuk az utat Mariboron át Ljubljana felé egészen Triesztig. Szlovénia az autópályáról nézve gyönyörű, az autópályára egyetlen rossz szavunk se lehet. Nagyon rendben volt, sok fényképet készítettem az új masinámmal. 

10.30-kor értünk Triesztbe. Meg kellett szokni az olasz vezetési, táblázási, közlekedési stílust. Hamar bele lehet rázódni, de addig is érik az embert meglepetések. :) 

Firenzéig a táj az autópályán unalmas volt. Firenzétől azonban kezdődtek azok a tipikus toszkánai dombok az olasz ciprusokkal, amiket újságokban vagy filmeken láthatunk. Igaz, innentől kezdve már a táblákat is nagyon kellett figyelni, ugyanis lejöttünk az autópályáról. 

Ha Firenzétől haladsz dél felé, ott van Siena. Addig nem kellett elmenni. A vidék nyugati részén, a tengerparton van Pisa, Livorno és Cecina (Csecsíná) északról dél felé haladva. Ha összekötöd a térképen Cecinat és Sienat, akkor a vonal közepe táján, de egy kicsit északabbra megtalálod Volterrát. Hát, ide érkeztünk meg a kb. 10 órás út után.

Folyt. köv.

A lehető legjobbakat! 

Kata

Pontot teszek a végére 2.

Mielőtt elmesélném gyönyörűséges olaszországi utunkat, elmesélem az előzményeket, amiket én is csak utólag tudtam meg. Olyan jókat nevettünk utólag ezeken! Mesteri szervezés volt. És hogy még a lányok is mindent titokban tudtak tartani! Le a kalappal előttük!

Zoli hétfőn reggel egy csokitortával jött vissza, amit Dóri jól elrejtett. A fék valóban melegedett, és már értem, miért volt annyira bosszús miatta. 

Nem gyanítottam semmit. Ahogy hetekkel ezelőtti dolgokból sem vettem észre semmit.

Egy alkalommal például keresetem Zoli pénztárcáját a táskájában. Első ránézésre nem láttam benne, tovább meg nem kerestem a kábeldzsungelben. Ő meg ijedten kérdezte a nyitott táska láttán, hogy mit kerestem, és mit találtam, és biztos, hogy semmi mást? De, ugye a lényeg nem volt ott, nekem meg más onnan nem kellett. Pedig ott lapult a térkép és egy titokzatos boríték, amit csak később, az út során kaptam meg. 

A sógornőmmel beszéltünk másnap telefonon, és kérdezte, hogy már mindent tudok-e, és mit szólok hozzá. Boldog vagyok, stb. Valami sugallat folytán, nem szólta el magát a boríték tartalmáról. Mert ő a mindenről alatt azt is értette, én meg még csak nem is tudtam róla.

A fényképezőt Réka rejtette el. Anyuék is tudtak az egészről. A húgom egyszer elszólta magát, de nem tűnt fel, mert hónapok óta azzal viccelődtünk a kert kapcsán, hogy elmegyünk Toszkánába traktort venni.

Ekkor már napok óta megszállottan kerestem üdülési lehetőséget. Idén én mondtam, hogy ne menjünk Balatonfüredre, de július elejére már nagyon-nagyon bántam. Gyorsan lefoglaltam egy lillafüredi szállást, Zolit meg kész tények elé állítottam. Vegyen ki szabit, mert ekkor és ekkor megyünk. És volt még tartalékban két másik, amiről nagyon-nagyon gyorsan lebeszélt. Utólag mondta, hogy lefőtt, amikor szervezkedésbe kezdtem.

Persze összeáll a kép ezekből az apró jelekből, beszédekből. De július 8-a délutánjáig az ég világon nem sejtettem semmit. Kedden még vásároltunk, pénzt váltottunk. Július 10-én hajnali 4-kor útra keltünk. Régen éreztem efféle izgatottságot.

folyt. köv.

A lehető legjobbakat! 

Kata

Pontot teszek a végére

Július 8-a, hétfő, mozgalmas napnak néztem elébe. Délután négyre kellett mennem a fogorvoshoz. Ez volt az utolsó alkalom, már nagyon elegem volt a kezelésből. Reggel Zoli elment kocsival dolgozni. Úgy volt, hogy du. megyek Pestre vonattal, aztán együtt jövünk haza. Szóval, Zoli elment dolgozni, de kb. félóra múlva belépett morogva az ajtón, hogy már megint vacakol a kocsi, melegszik a fék, inkább visszafordult, átviszi a szerelőhöz.

Úgy alakult, hogy délután együtt mentünk Pestre. Jó sok döcögőn áthajtottunk, hogy a fékben valami rugó kipattanjon. Rendeződött. Hamar végeztem. Indultunk haza, de nem a megszokott úton. Kérdeztem is, hogy ide nem kell-e matrica, mire Zoli azt mondta, hogy van, még korábban vette, amikor az anyukáját Debrecenből vitte a balatonfüredi szívkórházba. Jó.

Mondtam, hogy Irsán - a szomszéd faluban - álljunk meg kenyérért. Mikor elhajtottunk a falu mellett, gondoltam, majd Bercelen veszünk, még ott is nyitva lesz a bolt. De a berceli lehajtón sem mentünk le. Mondtam is, hogy egy kenyérért nem kellene Ceglédre menni.

A ceglédi állomás parkolójában egészen világos volt, hogy valaki jön hozzánk. Hangosan filóztam. Mivel hárman férnek be hozzánk, talán a bátyám jön a gyerekekkel. Vagy a sógornőm a gyerekekkel. A férje úgyis Pesten dolgozik, eljön ő is, és találkoznak nálunk. Gyanítottam, hogy az anyósom nem ülne még vonatra a gyerekekkel öt héttel a szívműtétje után. Zoli persze csak somolygott. Anyósom jött egyedül. :)

Mikor haza értünk, a lányok már kint a kertben terített asztalnál fogadtak minket. Torta, pezsgő. A 40. születésnapomon köszöntöttek fel, bár az csak egy nappal később van.

Hogy mit kaptam? Kaptam egy csajos, lila metszőollót, ami csakis az enyém. Ruhaféléket, kozmetikumokat, édességet, "valamiremajdelköltöd"-öt. Kaptam egy olasz szótárt és térképet Toszkánáról. Ez nem lepett meg, mert tudtam, hogy tudják, mennyire szeretem Olaszországot. Nem ez volt az első alkalom, hogy útikönyvet kaptam. Ami viszont meglepett, hogy kaptam egy édibédi kis fényképezőt. Nagyon szeretek fényképezni, rögtön le is fényképeztem a csapatot. Örültem.

Aztán felvágtam a tortát, koccintottunk, és leültünk beszélgetni.

Ekkor Zoli megkérdezte, hogy még mindig nem esik le, hogy miért kaptam térképet, szótárt, fényképezőt, és miért hívott bébiszittert?

Azt éreztem, ilyen nincs, az nem lehet. Annyira nem volt valóságos!  Július 10-én indultunk Zolival ketten öt napra Olaszországba, Toszkánába, Volterrába. Még most, írás közben is elfog a sírás.

Folyt. köv.

A lehető legjobbakat! 

Kata