Rettenetesen utálok orvoshoz menni. Tudom, nem vagyok ezzel egyedül, de ettől még nem érzem kevésbé nyűgnek. Ez az évekkel ezelőtti történet az epeműtétemet és a kissé zavaros előzményeit meséli el. Röpke két hónap történései sok dolgot kivesznek az emberből. :o)
Párszor begörcsölt az epém. A legelején azt sem tudtam, mi ez. Hát, nem kívánom senkinek. Megfogadtam, hogy a következőnél elmegyek orvoshoz. Barátnőm is mondta, nem szabad elhanyagolni. Az ő nővérét már műtötték vele.
2006-06-26: a helyettesítő háziorvos beutalt belgyógyászhoz.
2006-06-27: felhívtam a belgyógyászatot időpontért: 2006-08-02, de előtte kérjek beutalót a háziorvostól hasi uh-ra és laborba.
Mellékesen megjegyezte az asszisztens, hogy már ki vannak ezzel az orvossal, mert senkinek sem ad előre beutalót uh-ra és laborra, pedig azok eredményével kellene menni a belgyógyászhoz.
Vissza a háziorvoshoz.
2006-07-12 - szerda: hasi uh (kórház – a város szélén), labor (SZTK – város közepén). A hasi uh időpontja 9 óra, ¾ 12-kor már végeztem is. Előre megad Mancika egy időpontot, de igazából ez csak előzetes felmérés a várható páciensek számáról. Az érkezési sorrend jelenik meg a gépben, ennek megfelelően hívnak be.
A húgom vigyázott a legkisebbre. A kórház kertjében nézegették a halakat meg a teknősöket.
Még jó, hogy legalább a vérvétel 5 perc alatt meg volt az SZTK-ban, ezzel kezdtük a napot.
2006-08-02 - szerda: belgyógyász vizsgálat az SZTK-ban. Na, ilyet se hallottam még. Ott van az orvosnál az összes papírom, erre kérdezi, mi a panasz. Mondom, hogy epekő. És? És, mondom, mi a további teendő? Hát, amit a beteg akar. ??? Kérdeztem a lehetőségeket: robbantás, műtét, így marad. Robbantani nem, mert az apró kő nem mosódik ki, mint a vesekő, így elzáródást okozhat. Ha marad, akkor a kövek felsérthetik az epehólyagot, ami elfertőződhet. Na, akkor mi marad? Küldött a sebészetre. Nem egy idegbeteg orvos, még a számmisztikáról is mesélt.
Egy hónapja még 85 kg-ot mutatott a mérleg, az orvosnál 79 kg-ot.
Kész van minden vizsgálat, EKG is. Hittem én!
Itthon felhívtam a kórház sebészetét időpontért. Közölték: Előbb menjek az SZTK sebészetre beutalóért. Ha ezt tudtam volna, egy csomó időt és mászkálást megspórolok. Alig voltam ideges.
2006-08-10 - csütörtök: vissza az SZTK sebészetre, hogy adjanak beutalót a kórházi sebészetre. Szerencsére harmadik voltam, leküldött laborba teljes vérkép és vizeletvizsgálatra, mert az alig egy hónapja készített labor már úgy sem jó, és a vércsoportot is meg kell határozni.
A három terhesség alatt készített meghatározás nem értem, miért nem jó. Pedig minden alkalommal egyforma lett. :o)
Kaptam az altatóorvoshoz is beutalót. De oda csak a kész laborral menjek!
2006-08-15 – hétfő. Beszéltem az altatóorvossal a kórházban. Rendben volt minden, altatható vagyok, a doki meg nagyon szimpatikus. Na, nem mintha ez számítana valamit az epém szempontjából. Persze, mióta elkezdtem ezt a tortúrát, semmi bajom nem volt. A műtét előtt pár nappal igyak naponta 2-3 litert, és elmondta, miből áll az altatás. Kaptam kérdőívet és nyilatkozatot.
Na, ha már így altatható vagyok, akkor vissza kell mennem az SZTK sebészetre műtéti időpontért.
Ez a hétfő mozgalmas volt, mert vasárnap délután a legnagyobb lányom elesett görkorival. Törés, gipsz. Hétfőn ellenőrizték. Egy hét múlva kapta a végleges gipszet. A férjem vitte a kórházba és az ellenőrzésre, de ki volt a mindenható asszisztensektől.
2006-08-16 – szerda: voltam az SZTK sebészeten, a műtét jövő kedden lesz. Fél 8-ra kell mennem. A dolog szépségéhez hozzá tartozik, hogy laparoszkópos műtét előtt gyomortükrözés is van. Juj, de jó lesz!
Pénteken indultunk családi találkozóra. Tavaly kb. negyvenhárman voltunk. Megbeszéltük, hogy minden évben szervezünk egy találkozót. Még jó, hogy nagymama is ott lehetett, 91 éves volt márciusban. (Megj.: idén márciusban volt 97 éves!)
Panaszkodott anyunak, hogy most jönnek elő a nyavalyái (szemműtétje volt), erre anyu mondta, hogy mit akar, örüljön, hogy 92 évesen csak ennyi baja van. Erre nagymama megjegyezte, hogy még csak 91 éves. Na, igen. Egy nő életkorával nem lehet viccelni.
2006-08-22 – kedd: Férjem vitt a kórházba, megvárta a műtét végét. A nővér vérnyomást mért, és kérdezte, hogy ideges vagyok-e. Ugyan, mitől?? A vérnyomásom 100/70 volt :o)). Mi lett volna, ha nyugodt vagyok?
Jó szobatársakat kaptam, négyen epések voltunk, és a hatból négyünket Katinak hívták. Kaptam egy szexi ruhát, amire a megkötőt a nővér sebtapasszal ragasztotta fel, hogy itt-ott takarjon is valamit.
Kaptam egy fél szem nyugtatót, ami 10 perc múlva teljesen kiütött, pedig azt gondoltam, hogy na, az én agyamat nem irányítja semmi. A gyógyszer után jött is értem egy fiatal srác műtőskocsival. Ezt az érzést nem szeretném újra átélni! Mire a műtőbe toltak, már kómás voltam.
Arra emlékszem, hogy az altatóorvos a kézfejembe szúr egy branült (nem tudom, hogy hívják, írják), és bohóckodott.
Közben bejött a sebész, és kérdezte tőlem!!!, hogy kezdhetjük-e. Mosolyogva bólintottam, biztos a nyugtató váltotta ki.
A másik altatós – egy mogorvácska nő – rám tette a maszkot, de éreztem, hogy félre nyomja a számat. Ez engem nagyon zavart, elkezdtem mozgatni a fejem. Motyogott valamit, aztán visszatette. Közben a bohóckodós altatót fecskendezett a branülbe. Ekkor nagy fájdalmat éreztem a karomban felfelé jönni, de a könyököm alatt elaludtam.
A szobában tudatosultam magamnak.
Hogy közben mit csináltak??? Volt-e gyomortükrözés? Azt vették-e ki, ami miatt bementem? És egyáltalán, mi történt velem, arról fogalmam sincs.
Arról nem írok, hogy néztem ki utána! :o))
A lehető legjobbakat!
Kata
