Földből nyíló gondolat

Élvezzük a jó időt. Egyik hétvégén tizenkét köbméter földdel egyenlítettük ki a telket. Még így is lejt, de a medence alapjául szolgáló téglakör széle és a kert szintje közt már nincs húszcentis különbség. 

Az udvart úgy kell elképzelni, hogy az utca felől, a ház körül nagyjából 500 négyzetméter füves kert van, aztán jön a veteményes, gyümölcsös, szántós rész, ami közel 3000 négyzetméter.  Nagyjából így alakították ezt az összes háznál.  A haszonkertek közt nincs kerítés a könnyebb művelhetőség miatt.  Gyakorlatilag a kertek között szabad átjárás van, amit természetes, hogy nem teszünk, nem flangálunk más birtokán. 

Nekünk a veteményes felől a füves rész felé nem volt kertkapu, és ez nem is jelentett gondot. Az alap és az oszlopok álltak, majd egyszer ....  Hát, sok év után egy nap alatt megcsinálta Zoli és Dóri. Történt ugyanis, hogy az egyik közeli szomszéd - nemrég bérelték ki a házat - három gyereke játszótérnek tekintette az udvart. Na, azt már nem! Az idei év majd mutatja, kell-e tovább építeni kerítést.

Átültettem néhány virágot. Kora tavasszal szépítette a fű zöldjét tulipán, nárcisz, örmény gyöngyike, krókusz, aranyvessző, írisz, fehér és rózsaszín pünkösdi rózsák. És fogja egész nyáron sétányrózsa, rózsa, muskátli, levendula, árnyliliom, sásliliom, sima liliom, citromfű. Fát is metszettünk, tanulgatjuk, hogy is kell. Van alma, őszibarack, kajszi, szilva, körte, ribizli, köszméte. És cseresznye - kettő is! Kell egy tisztességes "fáramászós" fa a kertbe. Miről essen le a gyerek?

Négy láda gyújtóst adott a kert a következő télre. Kialakítottuk az új komposztálót is. Előbújtak a málnavesszők, s a megmaradt szamócatövek. Sajnos csak öt tő maradt, tavaly áthajtott az egészen a traktoros. Idén csak egy ágat tört le az almafáról. 

Időszerű volt kiritkítani a szedertöveket is. Mióta apu meghalt, nem nyúltunk hozzá.

Már kibújt a bab, a retek, a zöldség, a saláta, a borsó, a hagyma, a bébicékla. Vannak palánták és csemege kukorica, ami tavaly nyersen is isteni volt. Az egyik kedvencem a cukkini, lecsóban szeretem. A szomszéd Pista is úgy van vele, mint én, hogy elveti a magot, és már másnap nézi, kibújt-e, és miért nem. 

Zoli szerint türelmetlenek vagyunk. 

Idén a nagykerben kukoricát vetettünk, legyen a jövőre tervezett tyúkoknak. Azt is tanulni kell még, sose volt saját baromfi udvarunk. Szorgalmazom a báránykát, hogy ne kelljen annyit kaszálni a gyümölcsösben.

Örülünk, hogy van eső. A reggeli tejeskávéval lesétálunk a kertbe körülnézni, megállapítjuk, hogy "milyen szép", "már csak rendben kell tartani", "de jó lesz", "már alig várom". Aztán az esti szemlén rácsodálkozunk, hogy kedvező körülmények között mennyit nő egy nap alatt a termés.  Tarthatod gyommentesen, húzhatod vonalzó mellett az egyenest, permetezhetsz, utánaolvashatsz. De, ez az, amibe beleszólásod nincs.

A lehető legjobbakat! Kata

Mindennapok

Kifogytam a szóból mostanság.

Aztán jött a Valentin nap. Na, nem ez ihletett meg, hanem a könyv, amit kaptam. Frances Mayes: Mindennapok Toszkánában. Még nem értem a végére, de nem tudom hányadszorra, ismét megnéztem a Napsütötte Toszkánát.

Zajlik a villa felújítása, és erről automatikusan, akaratlanul is az elmúlt tizenkét év momentumai jutnak eszembe.

Lassan tizenhárom évvel ezelőtt vettünk egy régi-régi házat. Aki látta, dolgozott rajta, mai napig emlegeti. A kertje olyan elhanyagolt volt, hogy a ház bejárata elé bodzafa nőtt. Hogy a pinceajtón a régi tulaj monogramja is ott van, az csak akkor derült ki, amikor a dzsungelt kiirtottuk előle. És szép lassan előkerült a tízcentis földréteg alól a járda, majd a három sor szőlő, melyeknek elszabadult indái egy ötméteres fa tetején is hoztak termést.

Lassan haladunk, sok-sok történettel, tanulsággal. Ezek az apró részletek a filmet nézve, hallgatva megelevenednek.

„Mikor házat veszünk, van úgy, hogy utólag megbánjuk. Csak mert idegesen kavarog a gyomrom és mert hirtelen zokogni szeretnék, nem biztos, hogy hibáztam.”

Én bizony, mikor már megvettük és újra végigmentünk rajta, elsírtam magam. Ilyen hülyeséget. Aztán haladtunk, majd belefáradtam és elegem lett. Folytattuk.

Abban a pillanatban, amikor a film a fenti idézethez ért, végre a sok füstölgés után, fellobbant a kályhában a láng. Ezt az időzítést így sok év után én jó jelnek tekintem. Lassan-lassan, de csak sikerül.

„Mindenki tudhatja, hogy a régi házak furán viselkednek. … A megbánáson úgy juthatunk túl, ha tervet készítünk. Válasszunk ki egy szobát, és tegyük magunkévá.”

Mi is így haladunk. Persze a római istenek leszármazottait nem fogadjuk fel, de nekünk is van egy hatalmas kapukulcsunk a hatalmas kapuhoz, és van csavaros villanykapcsolónk is. És bőven van tennivaló és korlát. És az is igaz, hogy: „Minden házfelújításkor elkövetkezik az az idő, amikor nem akarsz még egy tanácsot hallani.”  

A lehető legjobbakat! 

Kata